Tisztelt Igazgató Úr/Igazgató Asszony!
Egyesületünket felkérte HAMARI JÚLIA Kodály Zoltán-díjas mezzoszoprán énekesnő a Mesterkurzusának előkészítésére és lebonyolítására. Ennek legjobb tudásunk szerint kívánunk eleget tenni, ezért tudatjuk a képzéssel kapcsolatos információkat.
A Mesterkurzus időpontja: 2014. november 10-15-ig.
A kurzus helyszíne: Duna Palota, 1051 Budapest Zrinyi utca 5.
Záró koncert: 2014. november 15. 18 óra, Színház Terem
A képzésre jelentkezés határideje: 2014. november 3.
Csatoltan mellékeljük a felhívást, a részletes tudnivalókat és a Jelentkezési lapot
Hamari Júlia művésznő a Zeneiskola könyvtárának egy kiadványt adományoz, és azt a Mesterkurzus plakátjával együtt személyesen fog elvinni az iskolába Kemény Gábor egyesületi tagunk, a közeli napokban
A könyv azokat az Egyesületünk által megkeresett művészetpedagógiai műhelyeket mutatja be, amelyek alapján kidolgoztuk 30 órás, akkreditált tanár-továbbképzési programunkat, - a Magyar Géniusz Tehetséggondozó Program keretében -„Tehetséggondozás Kodály szellemében” címmel. A KLIK 80 %-ban támogatja a képzést azok számára, akiknek szükségük van a kötelező credit pontokra,
A tanár-továbbképzést az ELTE BTK Zenei Tanszékével közösen szervezzük, legközelebb 2015. április 10-12-ig. Helyszín: az ELTE BTK Zenei Tanszéke: 1088. Budapest, Múzeum krt.4/F
Üdvözlettel:
K. Udvari Katalin
zenetanár, elnök
Psalmus Humanus
Művészetpedagógiai Egyesület
|